A Tatabányai Nyugati Ipari Park infrastrukturális fejlesztését célzó beruházás keretében – három ütemben kerékpárutat, körforgalmi csomópontot és bekötőutat építettek, a szükséges közvilágítás kiépítése mellett. A részben pályázati támogatással – KDOP-1.1.1/AB-11-2012-0016 – megépült fejlesztés teljes összköltsége 400.308.556 forintból valósult meg, amelyből 200 millió forint önrészt, az Ipari Projekt Hungária Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a két érintett település, Tatabánya Megyei Jogú Város és Környe község önkormányzata finanszírozott.
A három ütemből álló, kétirányú beruházás, egyrészről a már betelepült vállalkozások által generált növekvő gépjármű- és kerékpáros forgalom miatt szükséges közlekedési feltételek megteremtésére irányult, másrészről az ipari parkon belüli új területek feltárását célozta, a befektetői igények alapján.
Az első ütemben a meglévő úthálózat melletti kerékpárút- és közvilágítás kiépítése valósult meg. Az Orgonás utcában 892 folyóméter hosszan, két méter széles, aszfaltozott kerékpárút épült, melyhez 900 méteren a közvilágítást is kialakították. Harminchárom vasbeton villanyoszlopot helyeztek el, 100 W-os fényforrású lámpatesttel.
A második ütem részeként megépült egy körforgalom, amely a megnövekedett teherforgalmat szolgálja ki. Ez kiegészült egy 41 méter hosszúságú, 3 méter magas, vasbeton szögtámfallal, valamint a közvilágítás továbbtelepítésével az érintett szakaszon. Az út- és körforgalom építéssel szükségessé vált a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése is, amely szintén a második ütem részeként készült el. A harmadik ütemben egy új feltáró út épült ki, csapadékvíz elvezető rendszerrel, mely segítségével az Ipari Park további bővítése válik megoldottá. A beruházásnak ebben a szakaszában megtörtént, a légvezetékes és földkábeles villamosvezetékek áthelyezése földkábeles rendszerre, mellyel kiváltották a villamos közműveket. A projekt részeként épült az Üveggyári út folytatása, 1026 folyóméter hosszan, amely 2 méter szélességben, aszfaltozott felülettel lett ellátva.
A projektgazda, az ipari parkot üzemeltető szervezet, az 1997-ben alakult Ipari Projekt Hungária Kft., mely 1998-tól látja el a park működtetési feladatait. Tevékenységének eredményeként a területen jelenleg 44 cég működik. Az ipari terület jelentős szerepet tölt be a térségi foglalkoztatásban, a betelepült vállalkozások által foglalkoztatottak száma több mint 6300 fő jelenleg.